Karcsa
Karcsa és a Karcsa patak első írásos említései: 1186: Charca, 1214 és 1254: Karacha. Egyesek szerint szláv eredetű szó, jelentése görbe. Valószínűbb azonban, hogy török eredetű, s jelentése: fekete. Karcsa református temploma Magyarország egyik legszebb és legkülönlegesebb műemléke. A templom szentélye egy román stílusú, nagyon korai, valószínűleg 11. század végi körtemplom, rotunda, melyhez hasonló összesen 3 van Európában, mindhárom az egykori Magyar Királyság területén. Karcsa, Gerény, Kiszombor. Építészeti párhuzamaik a Kaukázus környékén találhatók. Különlegességük a belső hatkarélyos kiképzés. A templom hajóját a 12. század végén építették, de 13. századi építési jelek is vannak. Talán a tatárjárás után javították. A román kori templomot 1767-ben felújították, ekkor kapott sík mennyezetet a hajó, és ekkor készült a szentély jelenlegi boltozata. 1964-69 között történt a műemléki feltárás és teljes helyreállítás. / Sajnos a 60-as évek szocializmusára jellemző módon vb. koszorút és vb. gerendákat is beépítettek, látható módon./     

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.     / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a főoldal innen elérhető: www.magyarorszag-szep.hu /