Keszthely
 Keszthely és környéke ősidők óta lakott hely, itt volt átkelőhely, rév, a mainál jóval nagyobb és mocsaras Balatonon, a mai Kisbalaton és a Balaton között. A kőkor és a rézkor emberei után éltek itt kelták, rómaiak, keleti-gótok, longobardok, avarok, szlávok. Két hun, egy lovas harcos és egy kislány sírját is megtalálták. Keszthely első írásos említése 1247-ből maradt fenn: Keztel. A név a délszláv eredetű vár, erőd, kastély szóból származik, az avar időkben betelepülő szlávok még megtalálták itt a római erődöt.
Az Árpádkorban királyi birtok volt, a 13. század közepén már két temploma volt, egyike a várkertben feltárt körtemplom, rotunda. A török időkben a birtokos Pethő család az elhagyott ferences kolostort erőddé alakította át, amely több ostromot ért meg. 1605-ben várőrsége Bocskai mellé állt, a habsburg csapatok 1608-ban ostrommal foglalták el. A törökök is többször felgyújtották a várost. 1705-1709 között Rákóczi fejedelem kurucai birtokolták. A szatmári béke után az osztrákok lebontották a védműveket és betöltötték a sáncokat.
A Festetics család 1739-től fokozatosan felvásárolta Keszthely birtokait, korlátozta a település lakóinak jogait, s hatalmas birtokközpontot épített ki. A Horvátországból a 16. század végén beköltöző Festeticsek habsburg szolgálatban grófi és hercegi címekig emelkedtek és vagyonosodtak, ennek megalapozója Festetics Pál Dunántúli vicegenerális volt. Festetics György 1797-ben alapította Keszthelyen Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. 1848-ban a főiskola hallgatói és felsőbb tagozatos gimnazisták alkották a 47. honvédzászlóaljat. A barokk kastély 1745-1880 között épült ki mai formájára, szerencsésen átvészelte a II. világháborút is, épségben maradt bútorzata és 52.000 kötetes könyvtára is. Az angolparkban álló, gazdagon berendezett kastélymúzeum számos állandó és időszakos kiállítással várja a látogatókat.
Keszthelyen van a Balatoni múzeum is. / fotók: 2019. az utolsó 3 kép a kastélyról 2001-es szkennelt papír kép./

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.   / Főoldal: www.magyarorszag-szep.hu  /