Kocsord, a Székely Hadosztály emlékműve
Kocsordon a Kraszna partján áll a hős Székely Hadosztály emlékműve, az emlékoszlopon álló életfához három székelykapun át lehet feljutni. Az emlékoszlopon a Rákosi rendszerben lerombolt korábbi emlékmű fehér márvány domborműve van, a székely jelképekkel, a nappal és a holddal.

Az I. világháborút katonáink nem vesztették el, a frontok mindenhol a Kárpát medencén kívül húzódtak, amikor 1918 októberében a frontok összeomlottak. A hazatérő magyar katonáktól károlyi hadügyminisztere linder béla elvetette a fegyvereket, "nem akarok többé katonát látni". Az ún. "őszirózsás forradalommal" hatalomra került kisstílű "politikusok" lefegyverezték, tönkretették a magyar honvédséget. A székelyektől nem tudták elvenni fegyvereiket, puskáikkal, kézi fegyvereikkel érkeztek Nagyváradra majd Kolozsvárra. Közben az oláh hadsereg a károlyiék által átengedett területeket, közöttük Székelyföldet is megszállta. A székelyek Kratochwill Károly ezredes parancsnoksága alatt hadosztályba szerveződtek. Parancs nélkül harcoltak a Vaskó, Csucsa, Királyhágó, Máramarosziget vonalon. A rosszul felfegyverzett, utánpótlás nélküli néhány ezer többségében székely katona hónapokig feltartóztatta a teljes oláh hadsereget. 1919 március 21-én károlyiék átadták a hatalmat kohn kun béla vörös gazembereinek, a Székely Hadosztály két tűz közé került, a "kisebb rosszat" választva 1919 április 26-án a románok előtt letették a fegyvert. /

 Gondoljuk meg, mi lett volna, ha nem fegyverezik le a magyar honvédséget károlyiék, sosem tudták volna a magyar többségű területeket megszállni az oláhok a csehek és a rácok. A törököknek is csak Anatólia egyes részei maradtak volna, de ők Kemál Atatürk vezetésével megvédték országukat./ A közadakozásból állított és rákosi rosenfeldék által ledöntött emlékmű helyett 1995-ben állították az új emlékművet Kocsordon. / Egy könyv erről: Domonkos László: Az elfelejtett parancsnok, Kratochwill Károly élete /
 

Kocsord kora Árpádkori falu a Kraszna partján. Első írásos említése: 1272: Kuchard. Növény nevéből keletkezett, így nevezték a disznóköményként is ismert növényt. / Fotók: 2013./   

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Főoldal: www.magyarorszag-szep.hu  /