Nagyvázsony
Nagyvázsony kora Árpádkori település. Első fennmaradt írásos említése: 1273: Wesen. Nevét a Váson, Vázsony, Vezseny nemzettségről, első birtokosairól kaphatta. A Vázsonyiak, Vezsenyiek már a XII. századi oklevelekben is megtalálhatók. A vár magját, a lakótornyot és a belső védőfalat is a Vezsenyiek építették a XV. század első felében. A család kihalása után a birtokot és a várat Mátyás király vitézségéért Kinizsi Pálnak ajándékozta, aki külső bástyás védőfallal és kapuvédőművel, barbakánnal erősítette meg, valamint palotaszárnyat és udvari kápolnát is épített. Kinizsi Pál telepítette le a Pálos rendet is a közelben, az Ő segítségével épült fel a Pálos kolostor és templom. Halála után ott is temette el felesége, Magyar Bálint lánya, Magyar Benigna, őt és második férjét, Horváth Márkot is. Harmadik férje Kereky Gergely erőszakos, okmányhamisító, rablógyilkos volt, akit megöletett, holtestét a várárokba dobatta. Magyar Benignát először halálra ítélték, majd II. Lajos király Kinizsi Pál érdemeire való tekintettel örökös száműzetésre változtatta az ítéletet. A várat  második férje rokonsága, a Horváthok szerezték meg. A vár 1593-ban török kézre került, többször gazdát cserélt, de 1598-tól végleg magyar kézen maradt. 1605-ben Bocskai István fejedelem, 1620-ban Bethlen Gábor fejedelem csapatai előtt nyitotta meg kapuit magyar őrsége.1649-től a Zichy családé, de császári őrség maradt benne. 1683-ban Thököly Imre fejedelem kurucai is elfoglalták. A Rákóczi szabadságharc után jelentőségét elvesztette, börtön, pálinkafőzde, stb. volt benne, 1857-ben tűz is pusztította. 1957 után állították helyre. Múzeum. 

Nagyvázsony a középkorban népes mezőváros volt. A Kinizsi Pál építette kápolna evangélikus templom. Az Árpádkori, XI. századi román stílusú rk. templomot Kinizsi Pál építtette át gótikus stílusban. Református temploma 1786-ban épült, Édes Gergely református lelkésznél Csokonai Vitéz Mihály is vendégeskedett hosszabb ideig. A vár mellett Postamúzeum van. Nagyvázsony közelében a nemesfalui temetőben található a XII. századi Szent Jakab templom romja. A török korban elpusztult falut a vár feloszlatott őrsége kissé távolabb építette fel újra.

Kiváló szálláshely a Malomkő Panzió: http://www.malomko.hu          

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a főoldal innen elérhető: www.magyarorszag-szep.hu /